Bálna. Hetessit sokáig így csúfolták az osztálytársai, mert, mi tagadás, elég kövér volt.
– Bálna, bálna! – kiabálták a nagyszünetben, vagy amikor hazafelé ment az iskolából.
Hetessi nagyon el volt keseredve, de nemhogy fogyókúrázott volna, éppen ellenkezőleg: bánatában még többet evett. Valami mindig volt a szájában, főleg a csipszet és a hamburgert szerette. Ha meg éppen nem evett, akkor cukrot szopogatott vagy kólát ivott literszám, ezektől viszont még jobban hízott. Az iskolai focicsapatba se válogatták be, mert már olyan kövér volt, hogy futni se tudott.
De a focit nagyon szerette. Mindig kijárt a mérkőzésekre, élvezte, hogy olyankor nem vele foglalkoznak.
– Hú, de béna vagy! Mért nem passzolsz? Én ezt berúgtam volna!
Ilyeneket kiabáltak be a többieknek a lelátóról.
Egy-egy hamburger vagy kóla után Hetessi is felbátorodott.
– Hízzál még, hapsikám! Nagyon girhes vagy! Nem kapsz otthon enni?
Ő meg ilyeneket kiabált be a pályára.
Aztán egy mérkőzés előtti melegítéskor megsérült a csapat kapusa. Ráadásul a cserekapus épp aznapra jelentett beteget. Fontos meccs volt, nem állhattak ki kapus nélkül. Az edző jobb híján Hetessit kérte meg.
– Van kedved védeni? – lépett oda hozzá. – Állj be a kapuba, ott nem kell futni! – biztatta.
Hetessi lenyelte az utolsó falatot, ivott rá egy pohár kólát, nagyot böffentett, aztán elindult a kapu felé.
Aznap a csapat nem kapott gólt.
Hetessi ugyanis már olyan kövér volt, hogy nem fért be mellette a labda.
– Hetessi! Hetessi! – éltették a szurkolók a meccs végén, ő pedig olyan kedvet kapott a focihoz, hogy azonnal fogyókúrázni kezdett.
Egy év múlva már úgy repült a labdáért, akár egy párduc.
Azóta tizenkét év telt el. Hetessi kiválóan véd, ő lett a magyar válogatott kapusa. A többiek most őt nézik a tévében, és irigykednek. Ülnek a fotelben, eszik a csipszet, isszák a sört, és közben csak híznak. Nemsokára mindegyikük olyan lesz, mint egy bálna.