René bácsi, aki szép időben mindig kint ücsörög a park egyik padján, aznap is lement, hogy elfoglalja megszokott helyét.
Negyedóra sem telt el, amikor a park mellett megállt egy narancssárga autó. A kocsi elejét kékre festették, a szélén apró betűs zöld felirat volt, ezt azonban René bácsi szemüveg nélkül nem tudta leolvasni, pedig annyira erőlködött, hogy majdnem leesett a padról.
– Egy óriás papagáj – állapította meg kevéssel később, miután megtapogatta zakója felső zsebét, és rájött, hogy tényleg nincs nála a szemüveg.
Aztán ismét a jármű felé fordult, és nagy érdeklődéssel figyelte, mit csinál az autóból kiszálló két ember.
A két ember egy hosszú fémrúdra hegesztett táblát vett ki a csomagtartóból. Egyikük elindult vele a park közepe felé, és René bácsitól mintegy tíz méterre beleszúrta a földbe.
– FŰRE LÉPNI TILOS! – olvasta René bácsi a hatalmas betűket, aztán hátradőlt, és botjával a táblára mutatva odaszólt a férfinak:
– Ez mindenkire vonatkozik, jóember?
– Még magára is, papa – mondta a férfi.
– És magára is? – kérdezte René bácsi.
– Mindenkire, papa – felelte a férfi.
– Akkor most hogy megy vissza az autóhoz? – kérdezte René bácsi.
– Majd repülök – mutatta a férfi a kezével.
– Még egy papagáj – mondta René bácsi, de már csak magának, mert a férfi visszaindult a járműhöz.
– Hát, ha így, akkor így – morgott az orra alá René bácsi, miután az autó elhajtott. Aztán ücsörgött még egy ideig, végül felállt a padról, kiterjesztette a szárnyait, és botját jó erősen megmarkolva elsuhant a pázsit felett.