Történt egyszer Liliput városában egy tanulságos eset. A liliputi király ebéd utáni szunyókálás céljából éppen az ágyában horkolt, amikor megjelentek ablaka alatt a trónkövetelők.
Hárman voltak, három gátlástalan trónkövetelő, akik korábban már mindenféle fondorlatos csellel próbálkoztak. Meg akarták szerezni a hatalmat Liliput városában, de nem sikerült nekik, mert a király még náluk is sokkal fondorlatosabb volt.
– Miénk a trón! Miénk a trón! – kiáltozták aznap délután a trónkövetelők a liliputi király ablaka alatt.
A lármára a király felébredt. Bár az is lehet, hogy a saját horkolására ébredt fel, ezt majd csak a történészek tudják pontosan kideríteni évszázadokkal később. Mindenesetre annyi biztos, hogy amikor meghallotta a kiáltozást, felkelt, és kinyitotta az ablakot, még ki is hajolt rajta, hogy jobban hallja, mit akarnak ezek a trónkövetelők. Mert a liliputi király nemcsak sokkal fondorlatosabb volt, mint ők, de, szégyen, nem szégyen, kicsit nagyot is hallott.
A gátlástalan trónkövetelők persze tudták ezt, ezért amikor meglátták a királyt, a sikertől felbuzdulva egyre hangosabban kezdtek kiáltozni:
– Miénk a trón! Miénk a trón!
Ám a liliputi király nemcsak nagyothallott, hanem sokszor félre is hallotta a szavakat.
Ezt viszont a gátlástalan trónkövetelők nem tudták.
Pedig ezen a délutánon is így történt.
– Miénk a drót! Miénk a drót! – ezt hallotta a király, és egyáltalán nem értette, miféle drótot akarnak a trónkövetelők. Becsukta hát az ablakot, és békésen visszafeküdt az ágyába.
Aznap délután így menekült meg Liliput városa a gátlástalan trónkövetelők hatalmától.